A SzóKiMondóka játékcsomag sorozat harmadik fejezete a Levegő. A szavakat tovább bontjuk szótagokra, sőt, a lebontó-felépítő olvasástanítási módszer jegyében már 2 kezdőhangra is felhívjuk a figyelmet, amelyeket már többször láthattunk a szavak elején.
Még több szókártyát tettünk a csomagba, mint eddig és olyan izgalmas szavak is előkerülnek, mint az űr meg a pillangó. A 24 perces kisfilmet ezúttal már online nézhetitek meg, a doboztetőbe került vevőkóddal honlapunkon regisztrálva megkapjátok a linket, amellyel bárhonnan, bármikor előhívhatjátok a filmet és a kísérletet.
SzóKiMondóka Levegő játékcsomag – fejlesztő játék a szavakkal
,,Nincs olyan napszak, hogy ne kerülnének elő a játékaitok. Megkésett beszédfejlődésű kisfiam szárnyakat kapott a SzóKiMondókától, mára többet beszél, mint kortársai, hozza utánam a kártyákat, hogy játsszunk. Alig várok minden új megjelenést. A játékaitok nem csak jók, de hasznosak is. Azt javaslom minden szülőnek, hogy próbálja ki, mert nem fog csalódni.” – Lányi Nikolett, Csepel
A SzóKiMondóka egy szavakra épülő fejlesztőjáték, ami segíti a beszédértést, kommunikációt a mai, képorientált világban, 1-6 éves kisgyermekek számára.
Ebben a fejezetben a Levegővel ismerkedünk, a csomag évszaka a tavasz. Móna mellett megjelenik öccse, Marci is, így a fiúknak sem okoz gondot többé a főszereplővel való azonosulás. A fejezetben a legfontosabb fogalmak köszönnek vissza, megismerjük a levegő tulajdonságait, állatait, a tavaszi virágokat. Bízunk benne, hogy sok családban indítja el a világgal való tudatos ismerkedést, a dolgok cimkézését, nevükön nevezését, a természeti törvények működésének megértését a SzóKiMondóka. A fejezetekben egyre hangsúlyosabb szerepet kap a környezet védelme, természeti erőforrásaink tisztelete.
A szavakkal való játékok pedig a világhoz való kapcsolódást segítik, ami a fantázia és azon keresztül az empátia alapja. A SzóKiMondóka játékcsomagjai értéket közvetítenek és hasznos szórakozást biztosítanak az egész család számára.
Mit tartalmaz a SzóKiMondóka Levegő játékcsomagja?
Hozzáférést egy zenés, interaktív kisfilmhez, amely családi környezetben játszódik, szavakat tanít, megzenésített mondókákkal, énekkel, tagolva… hogy ne csak bámulja a tévét, hanem mozogjon, táncoljon együtt velünk, közben játssza el, mondja ki és mutassa meg a szavakat!
17 db illusztrált, színes szókártyát, amellyekkel rengeteg játék játszható.
Mesekönyet– “Lackfi János: Csillagködök” címmel – amiben végre megismerjük Marcit, Móna öccsét és kiderül, Móna hogy csalta ki őt a szekrény alól az első tavaszi sétára.
Tippeket szülőknek, hogy milyen fejlesztő játékokat játszhattok, illetve sok-sok lehetőséget, hogy mit játsszatok a SzóKiMondóka elemeivel.
A SzóKiMondókában azt szeretik a szülők, hogy sokfélét lehet vele játszani a gyermek hangulatához, a napszakhoz igazítva a közös játékot. Ha elmélyültebb játékra van lehetőségünk, elővehetjük a szókártyákat. Ha aktívabb, energia levezető időtöltést szeretnénk, tegyük be a zenés kisfilmet és jöhet a közös tánc, együtt mondókázás, éneklés, szófelismerő játék. Ha pedig a nyugodt légkör megteremtése a cél összebújhatunk a kanapén és együtt, beszélgetve olvashatjuk a mesekönyvet.
Rólunk mondták eddigi vásárlóink