Kívülről nézni a magyar irodalomra: ezt kísérli meg ez a könyv – s nem mintha a szerző kívülálló volna. Olyan nézőpontot választott, amely jó rálátást nyújt a magyar önértelmezésre az elmúlt két évszázadban: az ókori Kelet írott emlékeit, az ékírást és ennek tudományos kutatását, az assziriológiát.
Volt egy pillanat Kőrösi Csoma Sándor életében (Baghdad, 1820. július), amikor kitűzött célja, a magyar őshaza megkeresése helyett fordulhatott volna az ékiratok felé; ő lehetett volna az első magyar assziriológus.
Rawlinsont, aki Dareios nagy sziklafeliratának sémi (babylóni) nyelvű szövegét megfejtette, Arany Jánossal egy időben választotta taggá a M. Tud. Akadémia (1858). Oppertet, a sumer nyelv felfedezőjét Arany értesítette taggá választásáról (1866). A Gilgames-eposzról magyarul Goldziher Ignác írt először (1877). Ékírást az 1910-es évek óta lehet hozzáértőktől tanulni a pesti Tudományegyetemen. Az ékiratok irodalma, assziriológusok fordításaiban, megragadta Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Kodolányi János, Rákos Sándor, Határ Győző, Bujdosó Alpár, Székely János képzeletét. A legerősebb visszhangot a Gilgames- és az Istar-eposz keltette, filmen (Új Gilgames), zenében (Petrovics Emil, Szöllősy András, Szokolay Sándor, Balogh Máté), képzőművészetben (Szervátiusz Jenő).
A könyv három nagy részből áll. Az Első rész tárgya a nyelvrokonság keresése a 19. század középső harmadában, a magyar turanizmus kialakulása. A Második részé a magyar irodalom.
A Harmadik rész az ékírás kutatásának története Magyarországon, és kapcsolatai a nemzetközi tudományos világgal. Az assziriológia nemzetközi horizontja adja azt a távlatot, amelyből a könyv az ékiratok, legelsősorban a Gilgames-eposz magyarországi befogadását – esetenként nemzeti célú kisajátítását –, a magyar önismeret változatait elemzi.
Rólunk mondták eddigi vásárlóink
