Fűzfa (Willow) A sors virága
Azoknak, akiket olyan csapás ért, amit képtelenek harag és neheztelés nélkül elviselni, mivel az életet mindenekelőtt a sikerek alapján ítélik meg. Úgy vélik, hogy ilyen mértékű megpróbáltatást nem érdemeltek meg, ezért igazságtalannak tartják és borzasztóan el vannak keseredve. Emiatt gyakran kevesebb érdeklődést és aktivitást mutatnak azon dolgok iránt is, amelyeket azelőtt nagyon szerettek.
A Bach-virágeszenciák kizárólag dr. Edward Bach és munkatársai (Nora Weeks, Victor Bullen) eredeti útmutatásai és irányelvei alapján készülnek.
A növények jelentős része nálunk is megtalálható vadon (a hajdani Nagy-Magyarország területén szinte mindegyik!), ezeket a lehetőségek szerint a lehető legtisztább környezetben (nemzeti parkok, védett területek) igyekeztünk elkészíteni.
A Magyarországon vadon nem élő növényeket (sülzanót, olajfa) eredeti lelőhelyükön kerestük meg és ott készítettük el belőlük az anyaeszenciát. Az elkészítés módja (napoztatás ill. főzés) minden esetben megfelelt az eredeti leírásoknak.
A frissen elkészült sorozatból számos, a Bach-terápiát illetve az angol eszenciákat évek óta alkalmazó, nagy tapasztalattal bíró hazai szakembernek adtunk kipróbálásra illetve összehasonlításra.
A visszajelzések meglepően egyértelműek és kedvezőek voltak: szinte mindenki jobbnak tartotta a hazai sorozatot az angolnál. Ennek magyarázata egyrészt a manufakturális kivitelezésben (az eszenciák előállításának egyetlen lépésében sem alkalmazunk gépeket, az üvegek töltése is egyenként, kézi munkával történik az élelmiszerhigiénai előírások betartásával, az ÁNTSZ által ellenőrzött laborban), másrészt pedig abban keresendő, hogy a lehetőségekhez mérten hazai, illetve a Kárpát-medencéhez a lehető legközelebb élő, vadon termő növényeket használtunk, ezek pedig nyilvánvalóan jobban harmonizálnak az itt élő emberekkel, mint a nyugat-európai példányok.
...
Rólunk mondták eddigi vásárlóink