Magyar Ede (Orosháza, 1877. január 31. - Szeged, 1912. május 5.) a 20. század eleji magyar építészet egyik legegyénibb alakja. Munkássága mind regionális (alföldi) összefüggésrendszerből nézve, mind a modern Szeged városképének kialakulása szempontjából vitathatatlan fontosságú. Fő műve, a szegedi Reök-palota pedig a szecessziós mozgalom világszerte ismert képviselője.
Ez a kötet az építésszel foglalkozik, mégsem az építészről szól. Megírását egészen más problémakör ihlette: az építész öngyilkosságáról megjelent sajtóbeszámolók elemzése. A szerző összesen öt szegedi, nyolc budapesti és hat további városi újság összesen nyolcvan hosszabb-rövidebb cikkének elemzésén keresztül tesz kísérletet arra, hogy bemutassa, a 20. század elejének újságírását, a zsurnaliszta beszámolókat miként befolyásolták az olvasói igények, a műfaji átjátszások, hogyan került egy mindenkit megrendítő esemény a századeleji média figyelmébe, és ennek milyen következményei lehetnek az öngyilkosság rekonstrukciójára nézvést. A sajtóforrások beszédpozíciója, az irodalmias allúziók, az olvasói figyelem fenntartására irányuló, korrektnek nem minden esetben nevezhető szövegalkotói eljárások a szedőgépeken önállóvá váló történet felé mutatnak, amit más (levéltári, kézirattári) forrás sok esetben nem tud igazolni. Virtualizálódó korunkban egyre szélesebb körű figyelem övezi a megbízható, írott történeti forrásokat. De mennyire megbízhatók ezek a források, s milyen szempontból tekinthetők annak? Miért kell különösen óvatosnak lenni olvasásukkor? A Magyar Ede-ügy e kérdések mentén közöl adatokat Magyar Ede építész munkásságáról és világít rá a szecessziós építészet kiemelkedő képviselőjének társadalmi hátterére.
Rólunk mondták eddigi vásárlóink
